Új családtag érkezik

Elérkezett az a nap amitől nem tudtam, hogy mit várjak.Bella szülésének napja. Nem tudtam, hogy hogyan fog bekövetkezni, de reméltem, hogy jól fog végződni.

Halálos csönd uralta a nappalit.Az egész család itt volt. Jacob ott ült mellettem a kanapén. Az arcomat fürkészte, hátha lát rajta valami jelet. Jelet, hogy elkezdődik a borzalom, amit 4 hónapon át vártunk. De az arcom nem mutatott semmi negatív érzelmet. A színészi tehetséget arra szintre fejlesztettem, hogy az iszonyú fájdalmat, amit éreztem, pókerarc alá rejtettem, néha még mosolyogtam is egy-kettőt. De a sorsot nem lehet elkerülni. Tudtam, hogy fájni fog nagyon, de megfogadtam magamban, hogy igyekszem nem mutatni, hogy a többiek ne észleljék rajtam. A nappali olyan volt, mint egy szoborkertet, a mozdulatlanság uralta azt. Bella ekkor felült, minden szem rászegeződött. Jelezte, hogy csak WC-re kell neki menni. A többiek láthatólag megkönnyebbültek, de én már tudtam mi fog következni. Bella Rosalie segítségével felállt de véletlenül fellökte az asztalon lévő vérrel teli bögrét. Ekkor a gyomromba iszonyú fájdalom költözött rosszabb volt mint ezelőtt valaha. Tudtam, hogy ez a baba reakciója a vérre .Bella sikított, szájából vér jött.

-Carlisle, adj nekem morfiumot, neki, ne, mert...ÁÁÁÁÁUUUUUUU.Edward át kell változtatnod...ÁÁUUUUUU!!!!De a morfium nem segít, csak ront a helyzeten, vámpírméreggel keveredve még jobban éget!!!- kiabáltam.

Carlisle felszaladt a morfiumért. Miután beadta egy fokkal jobban éreztem magamat. De a kép lassan kezdett elhomályosulni. Utoljára Jacob aggódó arcát láttam fölém hajolni.

-Kérlek, ne menj el!!! Szeretlek!!!-szemei könnybe voltak lábadva, ugyan nem láttam de éreztem, ahogy egy sós vízcsepp az arcomat éri.

Felemeltem a kezemet meg akartam keresni az arcát végül meg találtam. Végigsimítottam.

-Én is szeretlek.-suttogtam.

Ekkor már többet nem tudtam szólni csak a száját éreztem a számon. Visszacsókoltam. De a kezemet lassan le kellett eresztenem, mintha egy láthatatlan erő visszahúzná. A mozgással teljesen felhagytam, mintha csak egy szobor lennék.Nem láttam. Nem beszéltem. Nem mozogtam. Már csak a hangok és a visszatérő fájdalom maradtak velem.

-Fuldoklik! Levált a placenta.-hallottam Edward hangját.

Éreztem, hogy valami elszorítja a a torkom, köhögni kezdtem.

-Alice vidd fel Rose-t Jasper-hoz úgy látszik nem bír magával.-kiáltott Edward.-Jacob gyere közelebb! Szükség van rád!Lélegeztesd! Ki kell szednem belőle, mert...

Ekkor egy hangos reccsenés hallatszott.A mellkasomban szúró fájdalmat éreztem

-Eltörte a gerincét!!!-üvöltött Jacob.

Aztán csak egy szót hallottam.

-Renesmee.

Tehát megszületett. De a fájdalom nem hagyott alább.

-Adjátok ide.-köhögte Bella.-De szép vagy!

-Vidd le!- morgott Edward.

-Pillanatnyilag nem érek rá.-szólt vissza Jacob.

-Adjátok nekem.-csengett egy hang. Rosalie-jé volt.

Egy tűszúrást éreztem ekkor a mellkasomban.

-Mi ez?- kérdezte Jake.

-A mérgem.

Ezután égő fájdalmat éreztem. Kezdett elterjedni a testemben. Mintha mindenem égne. Azt kívántam bárcsak meghalnék. Tudtam, hogy az átváltoztatás fájdalma ez. Ekkor kitudja miért lehet hogy a tudatalattim diktálta, de hazakerültem. A saját ágyamban ébredtem.